Adobe Photoshop CS6 HiDPI monitorral

Egy grafikus kollégám vett egy új laptopot, gyönyörű szép 3200×1800-as felbontással és minden egyéb nyalánksággal. Természetszerűleg Photoshopot szeretett volna használni, azonban a magas felbontás miatt csak apró szövegek jelentek meg, nagyítóval kellett volna nézni az ikonokat, menüpontokat.

Mit tehetünk? 

  • Használjunk Macet, oda elméletileg már megjelent a magas felbontású képernyőket támogató frissítés. Ez nem volt megoldható, hiszen magas költséggel járna a laptop cseréje.
  • Használjunk külső monitort kisebb felbontással és tegyük át oda a program futtatását. Ez már könnyebben megoldható, de nem teljes megoldás.
  • Oldjuk meg valahogy Windows 8.1 alatt ezt a kérdést. Nézzük a megoldást 🙂

Megoldás Windows 8.1 alatt

  1. Zárjuk be a Photoshopot (ha nyitva volt). Ne feledjük, hogy minden módosítást a saját felelősségünkre teszünk!
  2. Hozzuk elő a jobb oldali sávot, majd a Keresés mezőbe gépeljük be a “regedit” szót, majd üssünk entert.
  3. Keressük meg az alábbi sort a regisztrációs adatbázisban: HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\SideBySid e
  4. A Szerkesztés menüre kattintva válasszuk az Új (New) > Kétszó (DWORD) lehetőséget.
  5. Gépeljük be a “PreferExternalManifest” kulcsszót, majd okézzuk le az ablakot.
  6. Jobb egérgombbal kattintsunk az előbb létrehozott PreferExternalManifest sorra, majd a Módosítás lehetőséget válasszuk.
  7. A szerkesztőablakban válasszuk ki a Hexadecimális értéket.
  8. Az Érték mezőbe írjunk “1”-et, majd OK gomb.
  9. Mostmár bezárhatjuk a regeditet.
  10. Jegyzetömbbel készítsünk egy “Photoshop.exe.manifest”fájlt, majd tegyük bele ezt a tartalmat (ha már nem elérhető, lementettem, hogy nálunk is meglegyen). Mentsük, majd tegyük az eredeti photoshop.exe-vel egy könyvtárba.
  11. Illustrator esetén egyébként az eddigiek végrehajtása után az illustrator.exe.manifest fátjlt kell létrehozni ezzel a tartalommal, majd be kell másolni szintén az illustrator.exe mellé ezt a fájlt.
  12. Elindíthatjuk a programot és azt fogjuk tapasztalni, hogy a megfelelően látható felbontás mellett indult el.
  13. Örüljünk 🙂 (Örömünket némileg beárnyékolhatja, hogy kicsit homályosabbak lesznek a menüpontok a szokásosnál.)

További tippeket és trükköket ebben és ebben a fórumban találni.

Kipróbáltam a Google Glass-t!

A két évvel ezelőtti után idén is meghívott a Google a 2013-as Top Contributor Summitra, azaz a Google Kiemelt Közreműködők találkozójára (amiről tervezek külön posztot is írni), ahol volt lehetőségem kipróbálni a Google forradalmian új eszközét, a Glasst. Igazából sokkal többet nem lehet írni, mint amit videókban és egyéb helyeken már lehetett látni, de azért megpróbálom az érzéseimet leírni rövid technikai ismertetéssel vegyítve.

A szemüveg teljes egészében a hangfelismerésre épül, révén szövegbeviteli eszköze nem igen van. Ennél fogva leginkább angolul lehet neki kiadni parancsokat. Viszonylag gyorsan kell hozzá beszélni, hogy összefüggéseiben értse a parancsokat. Minden parancsnak az “ok glass”-al kell kezdődnie, majd a szemüveg kijelzőjén megjelennek a további lehetőségek, pl. “google” (keresés), “hangout with…” (csevegés), “take a picture / record a video” (kép/videókészítés), “get directions to…” (navigáció), stb. A lehetőségek közül úgy lehet a megfelelőt kiválasztani, hogy a szemüveg szárát (a képen a narancssárga felét) kell tapizni (húzó mozdulatokkal lépegetni), vagyis egy beépített touchpad is található a keretben.

Több variációt képzeltünk el, hogy mire is lehet használni egy ilyen szemüveget. Tegyük fel, hogy egy étteremben vagyunk és egy adott ételről, ami az étlapon van nem tudjuk, hogy mi is az. Azt mondom a szemüvegnek “ok glass” >  “google” > “étel neve”. Máris listázódnak a találatok, képek és meg tudom, hogy mi is az adott étel. Utcán vagyok, eltévedtem: “ok glass” > “get directions to” > “cél utca neve”. Máris navigál a megfelelő úton, majd odaérve kérem, hogy mutassa meg a közeli éttermeket, ahol máris böngészhetem az étlapot, majd amíg megérkezik az étel csevegek egyet, majd rögtön meg is osztom, hogy mit kaptam a tányéromra…  Arról már ne is beszéljünk, hogy az időjárás, aktuális idő, stb. is egészen szemközelben (kézközelbent kellene írnom, de hát…) van. Az Androidban megjelenő “Kártyák” alkalmazás is felfedezhető az eszközben, a beérkező információk alapján mutathatja a következő repülőgépjáratunk indulását, vagy az időjárást, pénzváltási információkat, fordításokat, stb.

Az egyértelmű funkciókon túl (képkészítés, fotókészítés) egyértelműen látszik, hogy a Google kereső milyen új irányt vesz majd fel és ebben milyen támogató szerepe lehet a Glassnak. A Summiton is elhangzott, hogy vége a kulcsszavas keresések világának, amikor is egyértelmű és különálló szavakkal kerestünk, mostantól az irány a teljes (kérdő) mondatos kereséseké (akár). A cél, hogy a kereső megértse a hétköznapi kérdéseket is, kiegészítve a lokalizációs és egyéb adatokkal is. Korábban az időjárásra úgy kereshettünk, mint pl. “időjárás Las Vegas”, mostantól a “Milyen idő lesz ma?” is helytálló, sőt, a lokalizációs és idő adatok alapján a tartózkodási hely szerinti, aktuális adatokat fogjuk válaszul kapni (persze angol keresésekre ez most még látványosabb). Világosan látszik, hogy a Google Glass is ezekre a kérdésekre tud majd válaszolni, amihez a kereső megadja (majd, egyre inkább) a maximális támogatást. Kell is, mert meglátásom szerint nagyon nagyban múlik ezen a Glass sikere.

Milyen érzés volt hordani? Szemüvegesként egyrészt problémás volt viselni, mert a meglévő szemüvegre nem igen lehetett rátenni, kontaktlencse pedig nem volt kéznél. Ettől függetlenül a szem elé kerülő információk még így is jól olvashatóak voltak (az más kérdés, hogy egyébként mit láttam a külvilágból:)). Egy kis négyzet alakú kivetített felületet kell elképzelni, teljesen “lebutított” grafikával. Azért írom idézőjelben a lebutítottat, mert ezesetben ez inkább előny, mivel ekkora felületen, közvetlenül a szem előtt csakis a letisztult, egyszerű ábráknak, szövegeknek van helyük és lételemük. Szóval, nagyon jól használható, vezérelhető az eszköz. Természetesen eleinte nem volt egyszerű olyan ritmusban és kiejtéssel mondani a parancsszavakat, hogy azt minden esetben megértse a szemüveg, de idővel erre gondolom rá lehet állni. A kilátást egyáltalán nem zavarja a kis panel, ugyanúgy lehet vele a hétköznapi életet élni, mint egyébként, csak ha kicsit felfelé tekintek, akkor millió információ tárul elém.

Külső fél tudja-e akaratomon kívül vezérelni a rajtam lévő szemüveget? Elméletileg igen, de amikor kívülről (szemből) próbáltunk parancsszavakat kiadni, akkor csak azokat értelmezte a rendszer, amelyeket kellő közelségből mondtunk ki. Vagyis elég közel kell lennie a parancs kiadójának a szemüveg viselőjéhez. Továbbá a találatok, listák között közvetlen érintéssel kell választanom, vagy görgetnem, amihez már egyrészt nekem látnom kell, hogy mire “kattintok”, másrészt fizikailag is hozzá kell érnem a szemüveg szárához a görgetéshez, kiválasztáshoz. Összefoglalva tehát nem olyan egyszerű azért átvenni a szemüveg felett a külső irányítást, de nem is lehetetlen.

Mitől jobb, mint egy mobiltelefon? Meglátásom szerint nem összehasonlítható a kettő, inkább kiegészítik egymást. A Glass az éles helyzetekben segíthet inkább, amikor ott és abban a pillanatban van szükségünk az információra, a fotóra, vagy egyébre. A mobiltelefonnal pedig ezt kiegészítve további információkat nyerhetünk, jobb képet készíthetünk, vagy részletgazdagabb navigációs felületet használhatunk. Mint korábban írtam a Glass sikere nagyban múlik a kereső magasabb fokú intelligenciáján és a hangfelismerésen. Mindkettő angol nyelven már most is elég jól működik, így el tudnám képzelni a hétköznapok folyamán is a Glass gyakorlati alkalmazását.

Nem tudok választ adni az üzemidőre (nem volt nálam addig a szemüveg), a hétköznapi viselés nehézségeire (Google alkalmazottakat lehetett egész nap ebben látni), arra, hogy mennyire strapabíró ez az eszköz. Minden más kérdésre igyekszem válaszolni. 🙂

Webmester Google+ Hangout

2011. november 25-én már volt egy magyar nyelvű Webmester Hangout, a Google+on. Akkor Gary Illyes Zürichből, Nebehaj Viktor pedig Dublinból jelentkezett be az élő adásba és további egy tucat résztvevő is csatlakozott hozzájuk a virtuális térben és így zajlott ez az élőképes, hangos, interaktív online találkozás.

“Ha webmesterként dolgozol vagy csak érdekel hogyan működik a Google Kereső, csatlakozz te is!” 

Google+ hozzáférés, multimédia szett (webkamera és mikrofon) erősen ajánlott, de ha a munkahelyi, vagy egyéb körülmények ezt nem teszik lehetővé, a Google+ Hangoutra ezek nélkül is csatlakozhatsz, de azért fülhallgatód és billentyűzeted legyen (fülelni és beírni).

Ja, és a következő alkalom 2011.12.02., 15-16 óra között (magyar idő szerint). Kérdéseket a magyar Webmester fórumba lehet előre feltenniSegítség a Hangouthoz pedig itt található.

Mostantól az idő is számít a Google kereséseknél

A hivatalos Google Inside Search blog bejelentése egy újdonságról számol be, amely változtatás az összes keresés 35 százalékát érintheti. A blogban említett példa szerint az “olimpia” szó beírásakor nagy az esélye annak, hogy a felhasználó a 2012-es angliai sporteseményről szeretne többet tudni, és nem mondjuk az 1900-ban zajlott nyári játékokról (amikor is egyetlen alkalommal az olimpiák történelmében, de a krikett is a versenyszámok között szerepelt).  Magyarán, ennek a módosításnak a lényege, hogy nem kell feltétlen dátumot megadni ahhoz, hogy aktuális információkat szerezzünk. Természetesen nincs szükség erre az algoritmusra minden keresésnél, hiszen aki ételreceptre kíváncsi, annak teljesen mindegy, hogy mikor írták a receptet.

Mikor lehet fontos, hogy az aktuális idő mellett döntsön az algoritmus:

  • A közelmúlt eseményei vagy forró témák. A közelmúlt eseményei, vagy forró témák kezdődő trendek az interneten, és a netező szeretné azonnal megtalálni a legújabb információkat. Ha keressük az aktuális eseményeket, mint például a görög válság, illetve a legfrissebb adatokat, mint pl. egy kosármeccs eredménye, akkor leginkább a közelmúlt eseményei vagyunk kíváncsiak és nem pl. a régi görög csatákra, vagy egy egy évvel ezelőtti meccs végeredményére.
  • Rendszeresen ismétlődő események. Néhány eseményre sor kerül rendszeresen ismétlődő jelleggel, mint pl. az éves konferenciák,  vagy olyan események, mint az elnökválasztás. Ehhez hasonló kulcsszavak megadása esetén valószínűleg nem egy 50 évvel ezelőtti eseményre vagyunk kíváncsiak, hanem az aktuális történésekre. Vannak dolgok, amelyek gyakrabban ismétlődnek, így ha a legfrissebb NFL pontokra, vagy Exxon eredményekre keresünk, látni fogjuk a legfrissebb információkat.
  • A gyakori frissítések. Vannak olyan információk, amelyek gyakran változnak, de nem igazán forró témák, vagy ismétlődő események. Például, ha keresed a legjobb SLR kamerákat, vagy egy új autót szeretnél venni, és pl. a Subaru Impreza véleményekre vagy kíváncsi, akkor valószínűleg szeretnéd, hogy a legfrissebb információkat kapd válaszul a keresőtől.

Rengeteg olyan esetben, amely információ állandó, esetleg néhány éves, attól lehet még hasznos lehet a mi számunkra. A gyors paradicsomszósz receptje bizonyosan egy ilyen információ. Másrészt, amikor egy focimeccs eredményét keressük, lehet, hogy az egy hetes információ már túl régi. Különböző keresések különböző frissesség igénnyel jelentkeznek. Ez az algoritmikus javítás célja, hogy jobban megértsék a Googlenél, hogyan kell különbséget tenni az ilyen típusú keresések esetében, azaz az algoritmusok el tudják dönteni, hogy milyen frissességű hírekre van szükség az adott keresésnél.

Easter egg a Google keresőben!

Ez gyors, de annál érdekesebb bejegyzés lesz. Egy meglepetés vár minket, ha rákeresünk a “Do a barrel roll” kifejezésre a Googleben, majd rákattintunk a keresőmező mellett lévő gombra.
Persze, ha ide kattintasz, akkor rögtön látható az eredmény. Előre nem szeretném lelőni a poént, mindenki nézze meg maga 🙂

További rejtett meglepetések a HVG válogatásában.

Nem is olyan rég megjelent a Google biztonsági tanácsait tartalmazó weboldal, egyelőre még csak angolul. A google.com/goodtoknow/online-safety/ címen érhető el.

Befolyásolja-e a Google sebességmérési adatokat a külföldi hoszting?

Több videó is megjelenik egy-egy gyakran ismételt kérdést boncolgatva a GoogleWebmasterHelp Youtube csatornán. Érdemes követni. Ebből most egy kérdést most kiemelnék, amellyel pont a napokban találkoztam:

Negatívan ítéli-e meg a Google egy külföldön (pl. jelen esetben Magyarországon) hosztingolt weboldal sebességét, ha feltételezzük, hogy a Googlebot “Kaliforniából érkezik”?

A válasz: nem, hiszen a sebesség mérése valós felhasználói élményen alapul, amely adatokat a Google Eszköztár biztosítja és nem az amerikai letöltési adatok szolgáltatják.

Google Top Contributor Summit 2011.

“Globális kiemelt közreműködők csúcstalálkozója, 2011.” – így fordította le hivatalosan a Google azt a találkozót, ahová a különféle termékek súgófórumában tevékenykedő Kiemelt közreműködőket és Google-alkalmazottakat hívta egy helyre, Kaliforniába. A találkozó lényegét így fogalmazták meg:

“A Google folyamatos növekedése mellett is biztosak kívánunk maradni abban, hogy mindig a felhasználók érdeke az elsődleges szempont, ezért a kiindulási pontot kiemelt közreműködők (TC — Top Contributor) jelentik. A kiemelt közreműködők köszönhetően más felhasználók milliói találtak választ kérdéseikre, és tudtak meg többet a Google termékeiről. A kiemelt közreműködők kulcsfontosságú visszajelzéseket is adnak az egyes termékverziók kiadása előtt és után is egyaránt, amelyeket a Google aztán felhasznál a termékek szüntelen fejlesztése során. A közös munka gyümölcseként biztosak lehetünk abban, hogy egyre népesebb és stabilabb felhasználói közösséget formálhatunk, amelynek tagjai segítik egymást és tanulnak egymástól. Látogasson el a Google termékek fórumaira, és tekintse meg a TC felhasználókat „akció közben”. A Google által szervezett legelső Globális kiemelt közreműködők csúcstalálkozója rendezvény lehetőséget kínál a Google világszerte tevékenykedő kiemelt közreműködői számára, hogy személyesen is találkozzanak.”

Ennél persze hosszabb a történet…

2011. májusában landolt az első levél a rendezvényről az elektronikus postaládákba és innentől fogva felpörögtek az események: repülőjegy foglalás, vízum ügyintézés, szabadság intézése…, persze mindenben segítségünkre voltak az esemény szervezői. A repülőjegy foglalás terén kellő szabadságot kaptunk, előtte és utána is (amennyiben nem keletkezik plusz költség) akárhány nappal lehetett érkezni és távozni. Ez nagyszerű lehetőséget biztosított arra, hogy egy kis kirándulást szervezzen bárki Amerikába, mielőtt kezdetét veszi a konferencia. Nem titkos az az információ sem, miszerint a repülőjegy és a vízum, valamint a konferencia alatti szállás és étkezés költségeit is állta a Google.

Indul a kaland!

2011. szeptember 10-én indultam, Budapestről Amsterdamba, majd onnan New Yorkba. Az út a valóságban sokkal kevesebbnek tűnt az időzónák miatt, ugyanis délután 2-kor szállt fel a repülőgép magyar idő szerint és New Yorkban voltam ottani idő szerint délután 5 órára, közben persze eltelt tizenakárhány óra… Amerikai utam fő attrakciója másnap volt, ami pont szeptember 11-re esett. Lényegében két szűk napom volt a metropolis megtekintésére, ami sikerült is, igaz rohamtempót kellett diktálni, de mivel egymagam voltam, így magamnak osztottam be az időmet is. A tízéves szeptember 11-i támadás kapcsán tartott megemlékezések rányomták a város hangulatára a bélyegüket, mindenhol lezárt utcákkal, tömeggel, néhol tüntetésekkel és szigorú biztonsági intézkedésekkel lehetett találkozni. Az emberek a magyar mentalitástól teljesen eltérő módon emlékeztek szeretteikre, hatalmas transzparenseken, vagy épp a pólójukra nyomtatva ábrázolták az elhunytat, s így vettek részt a megemlékezésen, s ültek ki az éttermek összetolt asztalú teraszaira; miközben helikopterek köröztek az égen és hatalmas cirkáló állomásozott a parton. Azért csak sikerült átverekedni magam a lezárt városrészeken és indulhatott a nagy kaland: szabadság szobor (a Staten Izland kompról), Ground Zero, Wall Street, Broadway, Empire State Buliding, Central Park, 5th Avenue, Rockefeller Center, könyvtár, Brooklyn Bridge, Apple Store, Sony Center megtekintése, – és persze a sárga taxik, amelyeket szintén az amerikai filmek jellegzetességei. Minden útikönyv azt írja, hogy New Yorkot gyalogszerrel érdemes bejárni, ezt magam is megtapasztaltam, tényleg mindent el lehetett érni így is; ami fontos, hogy útikönyv legyen nálunk, különben elveszünk a sok felhőkarcoló között! 🙂 Ha nem így tettem volna, biztosan nem találom magam szembe Barack Obama fekete limuzinos és rendőri felvezetéssel vonuló konvojával…

Obama fekete limuzinja
New York az Empire State Building tetejéről

Sajnos véget értek a NY-i napok is, tovább kellett repülni, a kb. 6 órás út után már -4 órával odébb, San Francisco repterén találtam magam, ahonnan busszal Santa Claraba vezetett az út. Itt volt a szállásunk és 12-én este a regisztráció is, ahol egy világtérképre ragaszthatták fel a Google Mapsből ismerős nyilacskákat a részvevők, hogy ki honnan érkezett a konferenciára. A regisztráció után egy kis fogadás volt, ahol nézelődtem, ismerkedtem a kitett Chromebookokkal, s közben össze is találkoztunk négyen magyarok (ketten a magyar AdWords fórumból és végül Gary is befutott a Webmester Súgófórumból).

Sok helyről érkeztünk...
A két magyar fórum Google-alkalmazottai és Kiemelt közreműködői

Másnap egész nap előadások követték egymást. Sok érdekesség és újdonság is elhangzott, de azért már ismert dolgok is bemutatásra kerültek. Erről és a következő napról is csak csak pár gondolatot oszthatok meg a blog olvasóival. A reggelit és a gyors nyitóelőadást követő első előadásban John Mueller (2007 óta a Google Svájc webmester trend elemzője és elsősorban azon dolgozik, hogy a Google és a webmesterek kapcsolata jól működjön) és Sarah Price (ő a Gmail közösségi menedzsere) mutatta be, hogy a Kiemelt közreműködői program hogyan jutott el mostani állapotáig, a kezdeti egyszerű levelezőlistás platformtól a mai fórumrendszerig. Sőt, felvillantották a jövő terveit is, amelyeket látva nyugodtan állíthatom, hogy még inkább közösségibbé és nagyszerűbbé teszik majd a súgófórumokat. Utána rögtön Alan Eustace (Google tudományért felelős vezérigazgató-helyettese) tartott egy rövid, fél órás előadást. A szünet után Google termékfórumok következtek, ahol az előadók bemutatták a jövőbeli terveket a Google új közösségi platformjaival kapcsolatban (előadók voltak Kelly Fee – internetes kereső közösségi menedzsere, valamint a főoldali Doodlekkal kapcsolatos visszajelzések belső szószólója, Tosh Golias – közösségi platform központi vezetője és Nadine Rapp – Zürichben a marketing és reklámügyekkel foglalkozik).

Google+ bemutató

Az ebédet követően termékmenedzserek és fejlesztők mutatták be a ötleteiket és megvalósulásra váró terveiket (Punit Soni – vezető termékmenedzser a Google Mobil közösségi törekvéseinél, valamint a Google+ játékok törekvéseit is ő vezeti, Othar Hansson – Keresési interakciók csapatának vezetője, Trond Wuellner – Chrome OS csapat termékmenedzsere, Matt Ward – YouTube Flash guru, Greg Schechter – YouTube HTML5 videofunkciók mellet kardoskodik, Phil Harnish – YouTube lejátszás gomb és a skálázhatóság mestere). Az újabb szünetet követően az előző előadók kerekasztal beszélgetése következett, amelynél a moderátor kicsit aktívabb jelenléte sokat segíthetett volna. A nap zárásaként Francoise Brougher (Google globális hirdetési és terméküzemeltetési alelnöke) mondott el pár gondolatot és sorolta fel a TC legeket, mint pl. akik a legtöbb segítő választ írták, vagy épp a legtöbb fórumban voltak jelen a termékfórumokban az elmúlt években. Jutalmuk sem maradt el, egy-egy Chromebookot vihettek haza, magyar sajnos nem volt a legek között (talán majd jövőre :)). Végül Maile Ohye, a nap konferansziéja invitált mindenkit vacsorára, amely ezúttal svédasztalos menü volt.

Google-alkalmazottak kerekasztal beszélgetése

Másnap, 13-án átvittek minket Mountain Viewba, a Googleplexbe, ahol már termékspecifikus előadásokon vehettünk részt. Én természetesen a Kereső és Webmestereszközök előadáson vettem részt, ahol sok érdekes dolog hangzott el a kutatási módszerekről, a netszemétről, a találatokról, a keresési  találati lista szinte észrevehetetlen átalakulásáról, a webmesterek felé való visszajelzés fejlődéséről (egyre részletesebb és egyre pontosabb visszajelzések várhatóak a Webmestereszközökön keresztül a webmesterek felé az adott problémákról) és minden egyébről, amely a keresőhöz és a keresőminőséghez köthető. Délután a Google+ termékmenedzsere által tartott beszélgetésre jutottam el, ahol betekintést nyerhettem az új közösségi oldal kulisszái mögé, átnéztük az oldal főbb funkcióit, a Hangout lehetőségeit, kihangsúlyozták a játékok és közösségi interakciók fontosságát, valamint hallhattunk a tervekről is az oldallal kapcsolatban. Késő délután meglátogattuk a Googleplexet, illetve a záró rendezvény keretein belül egy szabadtéri partit rendeztek jégkrémmel, sültekkel, italokkal és sok-sok játékkal. Természetesen ez a délután sem telt eseménytelenül, hiszen a két nap folyamán megismert magyar Kiemelt közreműködőkkel és Google-alkalmazottakkal beszélgettünk és bizton állíthatom, hogy jó hangulatban töltöttük ezt a délutánt is.

Összesen egyébként három magyar Google-alkalmazottat és 5 magyar nyelvű Kiemelt közreműködőt sikerült összehozunk a nap végére (egy angol Gmail, egy angol SketchUp, egy angol AdWords fórum Kiemelt közreműködőt, egy magyar AdWords és egy magyar Webmester Google-alkalmazottat, Zolit, aki meglátogatott minket 🙂 és jómagamat (magyar Webmester Kiemelt közreműködőt)).

Googleplex (belső fotók nem készülhettek)

15-én reggel már csak transzfer járatok indultak a reptér felé, amelyre többedmagammal én is felszálltam, de a reptértől az utam San Francisco belvárosába vezetett. Itt egy kedves családnál laktam. San Francisco egy gyönyörű város, élhető közparkokkal és bolondbiztos (merőleges és párhuzamos) utcákkal. Természetesen a Golden Gate híd, a Golden Gate park kihagyhatatlan, hiszen reggel és este is lenyűgöző látvány. A világ legkanyargósabb utcája, a fogaskerekű vasút, a Coit Tower, a kikötő, az óceán és partja, az Alcatras mind-mind nagyszerű program azok számára, akik idelátogatnak – így én sem hagyhattam ki. Egy napot San Franciscoban az angol Gmail fórum egyik kiemelt közreműködőjével töltöttem, természetesen szakmai és egyéb témák is terítékre kerültek, s jóvoltából az igazi autós amerikai-életérzést is megtapasztalhattam egy Dodge Challenger “fedélzetén”.

San Francisco - Golden Gate Bridge

A témában küldött legelső e-mail tárgya ez volt: “Ne szervezzen más programot!” – maximálisan jó tanács volt, a Google TC találkozó igen jól sikerült, sok emberrel ismerkedtem meg, jó érzés volt látni, hogy mások is sokat tesznek a fórumbeli közösségükért. Kicsit közelebb kerülhettem a Google filozófiához, láthattam a sokak számára misztikus Szilícium-völgyi életet egy kis szeletét, átfogó képet kaphattam a Google és a Kiemelt közreműködők világáról és nem utolsó sorban egy kis amerikai életbe is belekóstolhattam. Az elő és utóprogram lehetőségéért pedig külön köszönet, igaz ezt már magamnak kellett megszerveznem, de a Google nélkül biztosan nem jöhetett volna létre…

További (nem saját) képek a TC Summitról és San Franciscóról.

Mostantól manuálisan is hívható a Googlebot

“Röviden arról van szó, hogy mostantól hívhatod manuálisan is a Googlebotot a Webmestereszközökön keresztül és ha sikeresen le tudjuk tölteni az oldalt amit megadtál akkor lehetőséged van rá, hogy tovább küld indexelésre amit nagy eséllyel meg is fogunk tenni.” – írta a mai napon Gary a Google Súgócsoportban.

Tehát mostantól a robot hívható, ha az URL lekérése sikeresen megtörténik a Webmestereszközökben (Diagnosztika > Megtekintés Googlebotként).

Hivatalos cikk minderről a Google Webmaster Central Blogon.

Figyelem! A dolog nem összetévesztendő azzal, amikor egy új URL-t küldhetsz el a Google számára. Ugyanis ez kicsit más: “A Google új webhelyeket ad hozzá az indexhez, és frissíti a meglévőket minden alkalommal, amikor feltérképezi az internetet. Ha új URL-lel rendelkezik, akkor azt itt írja le nekünk. Nem adjuk hozzá az indexünkhöz az összes elküldött URL-t, és nem tudjuk megjósolni, hogy mikor jelennek meg az URL-ek az indexünkben, és azt sem garantáljuk, hogy azok egyáltalán megjelennek az indexben.”

 

Kapcsolatfelvétel a Googleval, vagy épp a Binggel

Sok Webmester keresi a választ arra a kérdésre, hogy hogyan is tudná felvenni a kapcsolatot a keresők ügyfélszolgálatával vélt, vagy valós panaszaik, kérdéseik tisztázása végett. Sok ehhez hasonló kérdés érkezik a Google Webmester súgócsoportjába is, ezért megpróbálom összefoglalni az összes elérhető kapcsolatfelvételi lehetőséget. Egy dolgot azonban fontos leszögezni: mivel kvázi a keresők, levelezőrendszerek ingyenes szolgáltatások és a felhasználási feltételek elfogadásával ezt tudomásul is vettük, ezért a legtöbb esetben személyes, közvetlen kapcsolatfelvételre nincs lehetőség, csupán csak űrlapok, fórumok állnak rendelkezésre. Aki tehát nem fér hozzá levelesládájához, mert letiltotta a szolgáltató, sajnos sokszor a megszokott és bejáratott e-mail címe nélkül marad – ezekre az esetekre javasolt fő e-mail címként fizetős, megbízható tárhelyszolgáltatót választani. Más a helyzet persze a keresők esetében, ha onnan került ki weboldalunk, ebben az esetben ugye nem nagyon létezik “fizetős alternatíva”, csak a fórumok és egyéb, -alább felsorolásra kerülő- eszközök állnak rendelkezésre. Lássuk hát.

Google szolgáltatások

Magyar nyelvű fórum csak webmestereknek és az AdWordsöt használóknak létezik (jelenleg). Létezik egy központi kiinduló súgóoldal is, innen el lehet jutni a kívánt helyre. Itt és most kiemelném a webmesteri szempontból legfontosabb szolgáltatások súgóoldalainak elérhetőségeit.

Microsoft Bing

Magyar nyelven nem áll rendelkezésre súgótartalom.

Érdemes tehát a fenti oldalakon kutatni, ha problémánk akad, az esetek nagy részében megtalálhatóak a válaszok kérdéseinkre. Ha nem, kérdezzünk, keressünk tovább, de semmi esetre se kísérletezzünk, rontsuk még jobban a helyzetet.

Facebook-Google összecsapás webmester szemmel

Régóta látni, ahogy a Facebook és a Google kerülgeti egymást: legutóbb a Facebook tiltotta ki a Google AdSense hirdetéseket a belső alkalmazásaiból. Ez talán webmester szemszögből nem is olyan érdekes, az viszont annál inkább, hogy a Facebook nemrég vezette be a blogok saját komment motorját leváltó szolgáltatásának új változatát. Pro érvek: nem kell a blogokra külön regisztrálni, hanem a Facebook azonosítónkkal bejelentkezve azonnal véleményt nyilváníthatunk az adott cikk után, ezen vélemények pedig azonnal megoszthatók a Facebook falunkon. A kontra oldalon persze ott van, hogy saját névvel nem szívesen szólunk hozzá cikkekhez, ráadásul a webmester/oldaltulajdonos kezéből kikerül a kommentek feletti teljes uralom is.

A Facebook comment pluginnal íródott kommenteket a Google nem tudja indexelni, szóval ha lehet, kerüljük webmesterként.” – ezt írta a napokban Nebehaj Viktor, a Google munkatársa.

Érdekes kérdéseket vet fel ez a téma: azonnali plusz látogatókra számítunk a Facebookról, vagy hosszabb távú céljaink vannak a kommentekkel, amelyeket jó lenne viszontlátni a Google keresőjében is? A közösségi hálóban, vagy a keresésekben bízunk inkább?

Az viszont szinte bizonyos, hogy a Bing viszont látni fogja ezeket a kommenteket is. Érdekes lesz megfigyelni az ebből esetlegesen következő új irányvonalakat.